ÉREZD JÓL MAGAD, KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST KÍVÁNOK! TÉRJ VISSZA MÁSKOR IS!

Döntő tények


A káposztafélék

A káposztafélékhez tartozik a fejeskáposzta, lilakáposzta, kelkáposzta, kelbimbó, de a brokkoli és a karfiol is.

 A káposztát  az emberiség sokáig nem tudta megfelelően értékelni, az eltelt évezredek során hol fontosnak, hol pedig használhatatlannak vélte. A fejeskáposztát már körülbelül 4000 éve használjuk, a vadkáposzta nemesítéséből ered.  A növény a mediterránvidéken őshonos, de a feljegyzések szerint az ősi Kínában is használták és konzerválták a káposztát, vagyis egyes vélekedések szerint a savanyú káposztát a kínaiak találták fel, a Nagy Fal építése során a munkások rendszeresen kaptak savanyított káposztát.

Az ókori világban az egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál is ismert volt. Cook kapitány is felismerte e növény gyógyhatását, mert az egyik hajóútján egy matróza elüszkösödött lábát a hajóorvos savanyú káposztával kezelte. Ő fogalmazta meg elsőként, hogy a C-vitamin hiányból kialakulhat a skorbut, ezért a legénységének rendszeresen elrendelte a savanyú káposzta fogyasztását. Vitamintartalma tehát savanyítva is megmarad. Lehet enni nyersen, savanyítva,

főzve is, valamint le lehet fagyasztani blansírozás után.

 

 A káposzta nagyméretű termesztését azonban csak a 18. században kezdték el. A nemesítési és szelektálási munkákat Belgiumban végezték el. Egyes országokban azóta is “brüsszeli hajtás”-nak nevezik. (Pl. az angolban a Brussels sprouts a kelbimbó neve.)

 

A káposztának rendkívül magas a C-vitamin tartalma. Különösen gazdag K-vitaminban, klorofillban, E-vitaminban. Gazdag B1, B2, B3, B5, B6 vitaminban, folsavban, C-vitaminban, kálciumban, magnéziumban, foszforban, vasban, káliumban, cinkben. Ezen kívül tartalmaz béta-karotint, rostanyagot is.

A káposzta rostanyag tartalma serkenti az emésztést, gyorsítja a béltartalom áthaladását, tisztítja a szervezetet. Még hatásosabb, ha pépesen esszük.

 

100g káposzta tartalmaz:

25 kcal-át, 5,8g szénhidrátot, 0,1 g zsírt, 1,28g fehérjét.

 

A régi rómaiak szerint jó fejfájásra, látásromlásra, gyógyítja a hipohondriát, és borogatásra is lehet használni.

A káposzta tudományosan leginkább bizonyított gyógyhatása a rákellenes aktivitása. Számos vizsgálat igazolta, hogy a daganatok előfordulása és a káposzta fogyasztása között fordított arányosság van: minél többet eszünk belőle, annál kisebb  a betegség kockázata. Ezenkívül csökkenti a koleszterinszintet és a vércukorszintet is, nagyon jó hatással van a bélflórára.

Fogyasszuk bőségesen a téli időszakban!

 

A memória jó állapotának fenntartásához

1. Citromos víz: Az alapvető hidratáltság elengedhetetlen az agy optimális működéséhez, ennek biztosítására pedig kiváló szolgálatot nyújthat a citromos víz. Ezzel ugyanis tisztíthatjuk a májat, mellyel megszabadulhatunk a felesleges méreganyagoktól, és mivel összetevői reakcióba lépnek más enzimekkel a szervezetben, megkönnyítik az emésztést. Nem utolsó sorban a citromban található flavonoidok áldásosan hatnak az agy és a kognitív funkciók működésére.

 2. Uborkás víz: Az uborkás víz alapvető tápanyagokkal tölti fel a szervezetet, karban tartja a vérnyomást, hiszen az uborka semlegesíti a magas nátriumtartalmat és annak káros hatásait. Ha néhány uborkát belekarikázunk a vizünkbe, támogathatjuk az agy egészségét, hiszen erősíti az idegsejtek közötti kapcsolatot, fokozza a memóriát és véd az Alzheimer-kór kialakulásával szemben. A citromot és az uborkát egyébként együtt is bevethetjük, hiszen nincs is jobb egy pohár hűvös, frissítő uborkás-citromos víznél.

 3. Zöld tea: A zöld tea javítva az agyi folyamatokat, véd a kognitív hanyatlás ellen és aminosavjainak köszönhetően bizonyítottan javítja az agyműködést is. Bár van benne koffein, lényegesen kevesebb, mint például a kávéban, így bátran fogyaszthatjuk. A zöld tea egyébként fel is pörgeti az agyműködést, ezáltal gyorsul a reakcióidőnk, és rendszeres fogyasztásával fokozhatjuk a szervezet dopamintermelését, mely a hangulatra és a mentális egészségre is áldásosan hat.

 4. Kamilla tea: Nem csupán jóízű, de még az egészségre is pozitív hatást gyakorol a finom kamillatea, melyet egyébként gyerekek is bátran fogyaszthatnak. Mindamellett, hogy kiváló gyulladáscsökkentő és enyhíti a gyomor-és bélpanaszokat, áldásos hatással van az agyműködésre is, hiszen biztosítja számára a megfelelő pihenést, ugyanis apigenin nevű antioxidánsai csökkentik az álmatlanságot és az alvási problémák útjába állnak. Megnyugtatja az elmét és segít kicsit kikapcsolni.

 5. Borsmenta tea: Nem véletlenül isszák sokan a borsmenta teát bizonyos fejfájásos problémák alkalmával, hiszen fájdalomcsillapító hatása van, mindemellett erős természetes nyugtató is. A borsmenta serkenti az agyműködést, az agyat gondolkozásra készteti, elősegíti a koncentrációt és kiváló a memória szempontjából is.

 6. Zöld smoothiek (zöld turmix): Bizonyos zöldségeket és gyümölcsöket nem csupán a fogyás vagy az egészséges életmód jegyében kamatoztathatunk, hanem támogathatjuk velük agyunk ideális működését is. A zöld smoothiek, azaz a zöld színű élelmiszerekből készült kombók magas C-vitamin és antioxidáns tartalmuknak köszönhetően az agy egészséges működésének szolgálatában állnak, elősegítik a gondolkodást és meggátolják az Alzheimer-kór kialakulását is. Bátran turmixoljuk össze például a zöld almát, a kelkáposztát, a brokkolit, az uborkát vagy a spenótot.

A nélkülözhetetlen vitaminok

A nélkülözhetetlen vitaminok közé tartozik az A-vitamin, a B-vitamin és a folsav, valamint a C-, D-, E- és K-vitamin.

Ásványi anyagok tekintetében jódra, vasra, rézre, káliumra és cinkre van szükségünk.

A gyümölcsök és zöldségek széles választékának fogyasztása fontos annak érdekében, hogy elegendő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot kapjunk. Egyes zöldségek azonban különösen tápanyagdúsak!

 Milyen zöldségeket együnk, hogy ezek a tápanyagok bekerüljenek étrendünkbe?

 Gomba: B-vitamin, D-vitamin, kálium, szelén és réz

Brokkoli: A, B5, B9, C és K-vitamin, magnézium, nátrium és kén

Leveles zöldek: A, B9, C, E és K vitamin, kalcium, magnézium, mangán, kálium és savat

Sárgarépa: A, C, K-vitamint és káliumot, nátriumot

Édesburgonya: A, C- vitamint, nátrium és mangán

Kaliforniai paprika: A, C, E-vitamint, nátrium

Hüvelyesek: Bab, lencse, borsó: B6, B9-vitaminés magnézium, mangán, nátrium, cink, szelén, réz.

Spárga: B9, E, K-vitamin és kén

 Burgonya: C, B1, B6-vitamint és kálium, vas, magnézium.

Vitaminok infografika

Miért együnk cukkinit?

A cukkini Közép-Amerikából származik, alacsony szénhidráttartalmú, rostban gazdag zöldség. Mint a legtöbb kiváló alapanyagunk, a cukkini is tápanyagokban gazdag és könnyű beépíteni az étrendünkbe. Krémlevest, főzeléket, rántott cukkinit, lecsót és egy csomó más finomságot készíthetünk még a felhasználásával.

 

1. a gyulladásokkal szemben. A- és C-vitamint, valamint számos más antioxidánst tartalmaz.

Az antioxidánsok semlegesítik a szabad gyökök káros hatásait, mint például a gyulladás.

 

 2. Mivel rostokban gazdag, támogatja a szív egészségét. A benne lévő pektin segíthet csökkenteni a rossz koleszterinszintet. A koleszterin eltömítheti az artériákat, így növelve a szívbetegségek és a stroke kockázatát.

 

3. Oldhatatlan rostjai támogatják az emésztést. Az uborkához és a dinnyéhez hasonlóan a cukkíninek is magas a víztartalma, amely az anyagcserére és a székrekedés megszüntetésére van pozitív hatással.

 

4.Cukkinival kiválóan helyettesíthető a burgonya és a rizs, mivel ezekkel ellentétben nem emeli meg a vércukorszintet.

 

5. A kiegyensúlyozott étrend részeként fogyasztott cukkini még a látásra is hatással van. Gazdag növényi vegyületekben és antioxidánsokban, mint a béta-karotin, a lutein és a zeaxantin, amelyek védelmet nyújthatnak az életkorral összefüggő szembetegségekkel szemben. (B.E.)

Szárzeller jótékony hatása

 A zeller és a szárzeller nem tartoznak éppen a legkedveltebb zöldségek közé, pedig a téli időszakban fontos alapanyagok és vitaminforrások a konyhában.

 A szárzellert a legtöbben nem is nagyon ismerik, maximum levesek vagy koktélok ízesítőjeként esetleg saláták ritka összetevőjeként. Valójában azonban egy nagyon egészséges zöldségről van szó, igaz, pozitív hatásairól jóval kevesebb szó esik, mint például a paraj vagy a brokkoli hatásairól.

A szárzeller tele van értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal, főleg A-, C-, K-, és B-vitaminokkal, kalciummal, magnéziummal, foszforral, folsavval és káliummal. Nagy mennyiségű rostot is tartalmaz, emellett igen alacsony a kalóriatartalma, így a fogyókúrázók számára ideális eledel lehet.

 A zellerszár nagyrészt vízből áll, de számos létfontosságú vitamin és ásványi anyag is megtalálható benne. A-vitaminja támogatja az immunrendszert, a bőr és a szem egészségét, sőt a tüdő erejének megőrzésében, valamint az életkorral összefüggő (kognitív) gondolkodási tevékenységek hanyatlás lassulásában is szerepe van. A benne levő K-vitamin segíti a vér alvadását, és védi a csontsűrűséget. Ez a tápanyag szükséges a csontképződéshez, hiányával nő a törések kockázata. Káliumja támogatja a szívműködést, segíti az izomtömeg fenntartását. A zöldség kisebb mennyiségben tartalmaz C-vitamint, B-vitaminokat, kalciumot, magnéziumot és mangánt is.

A zellerszár többféle antioxidánst és még több gyulladásgátlót tartalmaz. Ezek a vegyületek védhetnek az idő előtti öregedéshez és betegséghez vezető sejtsérülésektől. Kimutatták, hogy a zellerben található természetes anyagok segítenek optimalizálni a keringést, és csökkentik a vérnyomást.

 A zeller magas víz- és rosttartalma nagyon jótékony hatással van az emésztésünkre, rendszeres fogyasztásával könnyebbé tehetjük a salakanyagok eltávolítását, megelőzi a székrekedést, fokozza a bélperisztaltikát is. A zeller fogyasztása védő hatást gyakorol a gyomor, illetve a bélrendszer nyálkahártyájára is. Legyünk azonban óvatosak, mert a túl sok zeller akár hasmenést is okozhat. A nyers szárzeller pedig egyáltalán nem ajánlott krónikus hasmenésben szenvedőknek.

Lúgosító ételek és lúgosító italok

Lúgosító zöldségek, lúgosító gyümölcsök, lúgosító italok (SuperGreens), lúgosító magvak, gabonák, lúgosító zsírsavak, olajok és egyéb lúgosító ételek.

Lúgosító zöldségek: aszparágusz, articsóka, fejes káposzta, fejes saláta, hagyma, karfiol, retek, répa, borsó, cukkini, vörös káposzta, póréhagyma, vízitorma, spenót, fehérrépa, metélőhagyma, zöldbab, cékla, fokhagyma, zeller, kamutfű, brokkoli, leveles kel, kelbimbó, paradicsom

Lúgosító gyümölcsök: citrom, lime, avokádó, grapefruit, görögdinnye, rebarbara

Lúgosító italok: zöld italok (pl. SuperGreens, Green Magma), friss zöldség turmixok, tisztított víz, limonádé (tisztított víz + citrom vagy lime), zöldség leves, szója tej (nem édesített), mandulatej, bizonyos lúgosító teák

Lúgosító magok, gabonák: mandula, sütőtök, napraforgómag, szezámmag, len, lencse, köménymag

Lúgosító zsírsavak, olajok: lenmagolaj, kendermag olaj, avokádó, olívaolaj, borágó, kókusz olaj

Egyéb lúgosító ételek: csírák, humusz

Savasító ételek és italok

Savasító húsok: disznóhús, bárány, marhahús, pulyka, csirke, kagylók, tenger gyümölcsei (kivétel az olajos halak, pl. lazac)

Savasító tejtermékek: tej, tojás, sajt, vaj, joghurt, fagylalt, jégkrém

Savasító italok: szénsavas üdítők, kávé, tea, sör, rövid italok, édes gyümölcslevek, tejturmixok, tej, fekete tea

Savasító zsírok: telített zsírok, margarin, kukorica olaj, napraforgó olaj, hidrogénezett olajok

Savasító gyümölcsök: mindegyik, kivéve, amik a lúgosító gyümölcsök között vannak felsorolva

Savasító magvak, gabonák: földimogyoró, pisztácia, kenudió

Hagyományos savasító ételek: édességek, csokoládé, „mikrózott” ételek, konzervek, habart levesek, instant ételek, gyorsétteremi ételek, magas feldolgozottságú ételek

Egyéb savasító ételek: ecet, normál tészta, fehérkenyér, keksz, méz, szójaszósz, mesterséges édesítők, ketchup, majonéz

Az ideális táplálkozásnak 80%-ban kellene lúgosító ételeket és italokat tartalmaznia, és csak maximum 20%-ban savasító ételeket és italokat. Sajnos hazánkban ez az arány fordítva van jelen, az emberek többsége 80-90%-ban savasító ételeket fogyaszt.

Cékla gyógyító hatása

A cékla a libatopfélék családjába (Chenopodiaceate) tartozik. Kétéves növény, amelynek levelei az első évben tőlevelek, a másodikban szárlevelek. Szára a második évben képződik. A növénynek karógyökere van, amely a répatestek kialakításában játszik fontos szerepet. Gyökere húsos, leveses.
A megvastagodott répatestet fogyasztjuk, amelynek alakja lehet gömbölyű, hengeres vagy lapos. A répahús színe általában vörös, de lehet sárgás is. Hazánkban általában csak a vörös változatát termesztik.
A kutatások szerint Elő-Ázsiából került Ázsiába (itt gyógyításra is használták), majd onnan Európába. A Földközi-tenger környékén őshonos.

 

 

Miért jó?

A cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint.
A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.
A népi gyógyászat javasolja a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.

 

Hogyan fogyasszuk?

A céklát főként salátaként, étel-kiegészítőként hasznosítják, illetve fogyasztják.
Közkedvelt élelmiszer alapanyaga az energiaszegény étrendnek. Az élelmiszer-feldolgozó ipar jótékony tulajdonságai miatt bébiételekbe is keveri, de készítenek belőle céklaport, valamint sűrítményt is.
Hetente egyszer ajánlott "céklanapot" tartani, ami azt jelenti, hogy érdemes minimum 3dl gyümölcscentrifugával frissen préselt céklalevet meginni. A tömény céklalé nem tartozik a legízletesebb zöldséglevek közzé, de sárgarépalével vagy citromlével hígítva ízletesebbé válik. Így fogyasztva kiváló májtisztító hatású. A cékla, főleg télen az egyik legfontosabb vitamin és ásványianyag forrásunk.
A cékla elérhető már por alakban is a boltokban.

Nagyon egészséges a cékla levele is.

 

Nyers italnak elkészítve turmix-al.

 

2 maréknyi cékla levél
4 alma
fél citrom v. zöld citrom héjastól
1 banán
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix italt nyerünk belőle.

 

Tippek - tanácsok

Ha a céklát tápanyagokban gazdag talajban termeljük, a gumók jól fejlődnek.
Sok háztartásban - főleg télen - főtt céklából készítenek savanyúságot torma felhasználásával. Ilyenkor a céklát héjastól kell megfőzni, ezért főzés előtt jó alaposan meg kell mosni. (Van, aki még kefével is megtisztogatja). Lefedve vagy kuktában kislángon hamarabb megfő, illetve megpuhul.

 

Érdekesség

A céklát már a babilóniaiak és a főníciaiak is nagy mennyiségben termesztették. A népi hagyomány szerint Nagy Károly annyira bízott gyógyhatásában, hogy rendeletben szabályozta termesztését. A görögök Delphoiban céklával áldoztak Apollónak, míg a rómaiak lázcsillapításra használták a céklát.
Magyarországon a XVII. században vált ismertté a cékla vörös változata.
Dr. Ferenczi Sándor 1961-ben állatkísérletek során felfedezte fel, hogy a cékla vörös festékanyaga a betain hatékonyan lép fel a rosszindulatú dagansejtekkel szemben.

A fokhagymának több fajtáját ismerjük: a gyógyító hatásai...

 

Nálunk két nagy csoportra oszthatjuk, ezek a tavaszi és az őszi fokhagyma. A tavaszi fokhagymát tavasszal ültetjük s az egész évre termeljük, mert eláll. Az őszi fokhagyma gerezdjei jóval nagyobbak, de ha melegben tároljuk, hamarosan megapad, kihajt.A fokhagyma használata elterjedt a magyar konyhán. Sokféle jó tulajdonsággal rendelkezik, köztük baktériumölő hatása is van, mint az őrölt paprikának, ami lehetővé teszi, hogy a házikolbász megtartja kitûnõ izét.

 Tápértéke: Nehéz szólni a fokhagymáról, annyi értékes tulajdonsága van. Ezek határozzák meg, különösen a betegnek, hogy menny is a tápértékük. Eltekintve a szagától, nagyon jó gyógyhatása van a fokhagymának, minden szempontból, mert vitaminokban és ásványi sókban bővelkednek.

 Gyógyító hatása: A fokhagyma hagyományos gyógyszer a népi gyógyászatban. Még a boszorkányűzésben is szerepet kapott, ami azt bizonyítja, elődeink igen csak hittek hatóerejében. Legtöbb esetben beválik a fokhagyma mint gyógyszer, de mint minden mással, módjával bánjunk vele.

 Vírusos agyhártyagyulladás: A vírusos agyhártyagyulladás ma is végzetes betegség lehet, mert nincs meg ellene a hatásos gyógyszer. Így legjobb ha felismerés után azonnal a népi gyógyszerhez a fokhagymához folyamodunk, természetesen kikérve a kezelőorvos véleményét. Ebben az esetben ajánlatos a fokhagymalét vöröshagyma-lével keverni, és óvakodni az édességtől. Legjobb ha a hagymalét petrezselyem-lével ízesítjük.

 Koleszterin-csökkentő: A fokhagyma nemcsak megakadályozza a koleszterin illetve a zsír lerakodását a vérben, hanem képes a már lerakodott masszát feloldani, csökkenteni a vér koleszterin szintjét. Nem szabad azonban túlzásba vinni, mert a fokhagyma csökkenti ugyan az LDL-t de ugyanakkor csökkenhet a HDL is, ami szívelégtelenséghez vezethet. Ha nagymértékben fogyasztjuk, egyesek számára enyhén mérgező lehet, s a kén hatására a gyomorban és a belekben erős szelek támadnak, és megjelenik a fokhagyma másodlagos illata.

 Arterioszklerózis:Az arterioszklerózis úgy keletkezik, hogy a véredények falára lerakódnak anyagok, és ezáltal fokozatosan kisebbé válik a vér járata az artériákban. Minél szűkebb a járat, annak arányában emelkedik a vérnyomás, és annál nagyobb feladat terheli a szívet. Végül a kapilláris vérerek eldugulnak és megjelennek a kísérő bajok, valamint a szívben legtöbb esetben koszorúér szűkület alakul ki, aminek következtében csökken a szív vérellátása. Mind gyakoribb a szívtáji fájdalom, s beköszönt a végső baj, a szívszélhűdés. Természetesen a végső kifejlődést nem szabad megvárni. Mert annak ellenére, hogy a leglappangóbb betegség, ma már nagyon kevésből áll egy koleszterin ellenőrzés és ha szükséges, meg kell tenni az intézkedéseket a táplálkozási szokások megváltoztatására.A fokhagyma két hónap alatt érezhetően leviheti a vérzsír szintet. Ez-alatt van időnk a többi élelem között is böngészni, mit dobjunk ki egészen, és mi az amit be kell vennünk étrendünkbe. Figyelmesen ellenőrizni kell, melyik az az étel, amit leggyakrabban fogyasztunk. Pl. dúsított tej, vagy tejföl, ami ugyancsak megemelheti a koleszterin szintet.

 Baktérium és vírusölő: Valamikor vegyszeres gyógyszer hiányában baktérium vírus és gombafertőzéses betegségekkel szemben a fokhagymával gyógyították a tífuszt, kolerát stb. Ma is sikerrel használhatjuk egyes betegségekkel szemben Ha elgondoljuk, hogy a vírusok ellen még mindig nincs hatékony vegyszer, szívesen kísérletezünk, a természetes gyógyszerekkel, hogy mihamarább a gyógyulás útjára lépjünk. Ugyancsak hatékony a fokhagyma a candida gombabetegséggel szemben. Szinte minden emberben van kisebb nagyobb mennyiségű élesztő gomba ami a nyálkahártyákon telepszik meg, és gyulladást okoz. Több betegség alap-okozója lehet. Legjobb védekezés ellene a fokhagyma. Ajánlatos joghurttal bevenni egy kiskanállal naponta, különösen, ha elõzõleg antibiotikumot szedtünk. A joghurt ugyanis segít visszaállítani a bélflórát.

 Féregűző: Kevés olyan gyerek van, aki valamilyen állattal van kapcsolatban és nincs valamilyen bélférge. Régen azt tartották, ha a gyerek piszkálj az orrát bélférge van. Az ismertető jel inkább az, ha a gyereknek gyakran viszket a feneke. Ha a kicsi nem hajlandó bevenni a fokhagymát még mézzel sem, legjobb ha a mézbe fokhagymaport keverünk, és azt adjuk neki. Súlyosabb esetben többhetes kúrát is javasolhat az orvos.

 Tisztítja a légutakat:A fokhagymának a meghűléses betegségek gyógyításában is nagy szerepe van a népi gyógyászatban. A legtöbb esetben ezek a betegségek a nyálkahártyákhoz kötődnek. Asztma, köhögés, szamár-köhögés, hörghurut esetében a nyálkahártya kevésbé ingerlékeny a tejben főtt fokhagyma hatására.

 Vigyázat: nagy hőségben ne használjunk nagyobb mennyiségű fokhagymát. Óvakodjanak továbbá a fokhagymától azok is, akik gyulladásos betegségben szenvednek, így gyomorfekélyben, vagy bélgyulladásban.

 Emésztési zavarok:Ez emésztési zavarok nemcsak a kor velejárója. Nehéz ételek fogyasztása után felléphetnek bárkinél. Ezt már a régiek is tudták, valamint azt is, hogy a fokhagymának baktérium ölő hatása is van. Így társították a hús tartósításával, így maradt ránk a kolbászkészítés, aminek a magyar konyha mestere. Mint látjuk, nemcsak az étel tartósításban van szerepe a fokhagymának, hanem az emésztésben is. Különösen a száraz húst könnyebb megemészteni fokhagymával. Mindannyian jól ismerjük az abált szalonnát. Mit sem ér, ha nincs rajta paprikás fokhagyma. Ugyanezt mondhatnánk a kocsonyára is, és sorolhatnánk a többi húsételeket, amelyek mindegyikének megvan a készítési miértje.

 Elkészítési mód:A fokhagyma legértékesebb frissen, megtisztítani és fogyasztani. Ha főzzük, a fokhagymát egészben tesszük a levesbe. Ha darabolva tesszük a rántásba, csak dobjuk bele, és máris keverjük el a főzelékkel, ne hagyjuk a zsíron pirulni, mert megkeseredik.( és ami fő, hatását veszíti)

Fogyaszthatjuk a fokhagyma kicentrifugázott levét is, de azért a kevésért nem érdemes beszagosítani a gyümölcs centrifugát. Ha mégis úgy döntünk, bármely zöldség-lével keverhetjük.

Gyömbér gyógyító hatása

A gyömbér csökkenti az emésztési gondokat, az émelygést, kitűnő étvágyjavító, elősegíti a bélmozgást, ezáltal a bélgázok távozását.

Segít szembeszállni a fertőzésekkel, vagy leküzdeni azokat.
Tengeribetegség ellen is kiváló. (utazás előtt 1-2 órával kell inni, vagy tablettában bevenni) Az influenzavírusok elpusztításában is szerepet játszik, valamint erősíti az immunrendszert, és a lázat is mérsékli. A megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkas-fájdalom enyhítésében is segít.
A népi gyógyászatban már régóta használják. Friss gyömbér rágcsálását, gyömbértea, vagy egykanálnyi mézbe csöpögtetve a gyömbérgyökér-törzsből frissen kipréselt lé fogyasztását ajánlják.
Kísérletek azt is kimutatták, hogy a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívinfarktust kiváltó belső vérrögképződés megelőzésében is segít, és hatásos növényi véralvadásgátló.

Élelmiszeripari felhasználása:
A kínai és indiai konyha állandóan használt, kedvelt fűszere. Cukrászati készítményeknél is használják. Felhasználják a likőriparban és fűszerkeverékekben. Levesek (hús-, bab-, burgonya-,gyümölcs-, stb.), leves gombócok, burgonya-, és babfőzelékek, szószok, húsételek, vadhúsok, mártások, sütemények (mézeskalács, keksz, stb.), forralt bor, likőrök, pálinkák, keleti ételek, valamint uborka, tök, és gyümölcsök eltevésénél is használt kitűnő ízesítő. Tejes és gyümölcsös
italokhoz, gyümölcssalátákhoz jó kiegészítő.
Jó tanács!
Ételeinket, csak a főzés utolsó fázisában ízesítsük vele, így kiemeli, teltebbé teszi az ízeket.
Intenzív aromája miatt adagolásával takarékosan kell bánni, mert túladagolva kellemetlen, kesernyés ízt ad az ételnek.
Néhány recept:
Mézes gyömbértea (főzés nélkül):
Áztassunk be két deciliter vízbe, tíz percig hat vékony szelet gyömbért, majd mézzel édesítve fogyaszthatjuk.
Citromos-mézes gyömbértea
25 g friss gyömbérgyökeret lábasba teszünk 6 dl vízzel. Felforraljuk, majd lassú tűzön 20 percig főzzük. A mézet és a citromlevet akkor adjuk hozzá, ha kb. 60 C-osra hűlt.

A legjobb csírák

Bab-, szójabab- és borsócsíra

A hüvelyesek csírái jó hatással vannak a szívre, magas rosttartalmuk nagyszerűen szabályozza a vérnyomást. A bennük lévő sok vas segíti a vérképzést, E-vitamintartalmuk szépíti a bőrt. 

Brokkoli- és vöröskáposztacsíra

E csírák vértisztító, bőrtápláló, keringésjavító hatással bírnak, jót tesznek a csontoknak, a látásnak és az emésztésnek, valamint csökkentik a daganato betegégek kialakulását is.

Búzacsíra

A búzacsíra nagy mennyiségben tartalmaz A- és C-vitamint, kálciumot, magnéziumot, vasat, kobaltot és antioxidánsokat. Kiváló méregtelenítő hatásának köszönhetően tisztítja a májat, gyógyítja a gyulladásokat. Jótékonyan hat az anyagcserére, de emellett erősíti az idegrendszert, szabályozza a vérnyomást és gátolja a rákos sejtek életben maradását.

Lucernacsíra (Alfalfa)

Igen magas a C-, B-, B12-, D-, E- és K-vitamin-tartalma, sok benne a vas, a kálcium, a foszfor és a magnézium. Rendkívül jótékony hatással bír szív- és érrendszeri betegségek esetén, például megelőzi a vérrögök kialakulását. Növényi hormonjai hasonlatosak az ösztrogénhez, ezzel például a mellrák megelőzésében is hatásos.

Mustármagcsíra

Elsősorban antibiotikus hatásáról ismert, de segít a keringési rendellenességek, az emésztőrendszer és a máj betegségeinek gyógyításában, jótékonyan hat bőrbetegségek és hajhullás esetén is.

Napraforgócsíra

Igen sok A-, C-, B-, D- és E-vitamint, valamint rezet, cinket, vasat, foszfort, kalciumot és jódot tartalmaz. Elsősorban méregtelenítő és tisztító hatású, és hatékonyan csökkenti a koleszterinszintet is.

Retekcsíra

A rengeteg vitamin és ásványi anyag mellett elsősorban kiemelkedően magas foszfortartalmáról ismert. Természetes antibiotikum és kiemelkedő a tisztító hatása, megfázás vagy nátha esetén oldja a nyálkalerakódásokat. Tökéletes vízhajtó, segít a kisebb vese- és epekövek eltávolításában.

 http://www.vegetarianus.hu/irasok/csira.html#voroskaposztacs

süti beállítások módosítása